Egy egyedülálló templom torzója

A magyar Bauhaus egyik legjelentősebb építészének, Molnár Farkasnak utolsó munkája, amely, bár a megkezdett építkezés a háborút átvészelte, a kommunista hatalomátvétel miatt mégis befejezetlen maradt. Azóta is tető nélkül, csupasz betonerődként magasodik a Hűvösvölgy fái fölé a Magyar Szentföld Templom.
 A Szentföld-templom lényegében az akkori Palesztinában található legfontosabb zarándokhelyek pontos másolatát volt hivatott Budapesten jelképezni. Molnár Farkas épülete ellipszis alakú csarnok, amely mintegy 3000 embert tudott volna befogadni, és körülötte koszorúban helyezkedtek el az egyes szent helyeket jelképező kápolnák, amelyek zömmel el is készültek. 
Az államosítás után helyet kapott benne kis ideig traktorgyár, árvaház, de beatkoncertek helyszínéül is szolgált. Végül a Fővárosi Levéltár raktáraként szolgált a hetvenes évek közepétől. 20014-től üresen áll.
időpont: 2016. 04. 28.
cimkék: Budapest
videó megosztása
Videó címe: http://www.budapestvideo.hu/video/eg-egyedulallo-templom-torzoja
Méret: szélesség: px magasság: px
Embed kód: 

HALLÁSSÉRÜLTEKNEK

Budapest vércséi
Budapesten is él és gyakran bérházak tetőtereiben, gyárkémények kiszögellésein él ez a ragadozómadár, a vércse....
2018. 12. 10.
Kiállítótér a...
Átalakították, felújították az egykori légópincét (légvédelmi óvóhelyet), és így új kiállítótérrel bővült...
2018. 12. 18.
Esznek-e a halottak...
A Kolibri Színház különleges című előadása a halálról és a gyászról beszél, de az életről szól gyerekeknek érthetően,...
2019. 01. 11.
Új fedett fürdő Budapesten
Átadták a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységét szerdán; a 3,9 milliárd forintos fővárosi beruházás során...
2018. 10. 31.
Épül a hőgyűrű
A Március 15-e térnél zajlanak az épülő hőgyűrű munkálatai. Ha befejeződik a beruházás, az eddig elszigetelt távfűtési...
2019. 01. 31.
Fekete Lyuk a Kiscelliben
A szocializmus utolsó évtizedének, a rendszerváltás időszakának legendás, alternatív zenei szórakozóhelyéről, a Fekete...
2019. 01. 14.
A katonavárosi amfiteátrum
Óbuda egyik nevezetessége - a római emlékek talán legjellegzetesebbje - a katonavárosi amfiteátrum. A 20. század első...
2019. 01. 07.
Elstartolt a Budapest Európa sportfővárosa...
December 19-én a Műlyégpályán indtották el azt a nagyszabású sportprogramot, amelynek jogát a főváros a 2019-es évre...
2018. 12. 19.
Adam Mickiewicz park Óbudán
Tarlós István főpolgármester és Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet adta át az Adam Mickiewicz 19. századi lengyel...
2018. 12. 15.
Az egészséges Budapestért
A Vigadóban hirdették ki az Egészséges Budapestért program kórház-tervpályázatának nyerteseit.
2018. 12. 15.
A Magyar Kézművességért Alapítvány...
Az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz, Jézus születéséhez kapcsolódó népművészeti, kézműves, képző- és iparművészeti...
2018. 12. 13.
Mikulástroli
Az ádventi időszakban újra jár a Mikulástroli, a LED-fűzérekkel feldíszített, akadálymentes trolibusz, amelyen maga...
2018. 12. 06.
A Tér-Köz pályázatok...
Több mint 7 milliárd forint - az önrészekkel együtt ennyit fordítottak az elmúlt években a Tér-Köz pályázatokban megvalósult...
2018. 12. 05.
Hanuka a Nyugati téren
Idén is felgyulladtak Hanuka lángjai a Nyugati téren. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szervezésében zajló...
2018. 12. 03.
Az első ádventi gyertya
December 2-án, ádvent első vasárnapján nemcsak az első gyertya lángja, de Budapest ünnepi díszkivilágítása is...
2018. 12. 03.